A filmekben előforduló lények leírása

ACRUMANTULA

(Aragok)

Az acromantula nyolclábú, emberi beszédre képes óriáspók. Őshazája Borneó, ahol a sűrű dzsungeleket lakja.

Jellemzői: egész testét sűrű, fekete szőrzet borítja; terpesztávolsága nagy, akár a négy és fél métert is elérheti. Ha izgatott vagy dühös, csáprágójával jellegzetes csattogó hangot hallat; mérgező váladékot termel. Az acromantula ragadozó bestia. A nagytestű zsákmányokat kedveli. Harang alakú hálóját a talajon szövi. Nősténye, mely nagyobb méretű a hímnél, lágy héjú, fehér, strandlabda méretű tojásokat rak – egyszerre akár százat is. A kicsinyek 6-8 hét múltával kelnek ki.
Az acromantulát úgy tartják, mágusok tenyésztették ki - számos más, bűbáj-termette szörnyhöz hasonlóan eredetileg azzal a céllal, hogy varázsló lakhelyeket, illetve kincseket őrizhessenek vele. Az acromantula az emberét megközelítő értelmi képességei ellenére nem idomítható.

BAZILISZKUSZ
(más néven a Kígyók Királya)

A források szerint az első baziliszkusz kitenyésztője Hitvány Herpón volt. A párszaszájú görög feketemágus hosszas kísérletezés után jutott arra a felfedezésre, hogy a tyúktojásból, ha varangy kotlik rajta, hatalmasra megnövő, minden más hüllőnél veszélyesebb kígyó kel ki.

A baziliszkusz teste fénylő zöld, hossza a 15 métert is elérheti. A hím példányok skarlátvörös fejtollaikról ismerhetők fel. A baziliszkusz méregfogával is ölni tud, de legveszélyesebb fegyvere hatalmas, sárga szeme: aki belenéz, azonnal meghal.

Ha elegendő mennyiségű táplálékhoz jut (emlősöket és madarakat eszik, de a legtöbb hüllőfajt is elfogyasztja), a kígyók királya jelentős kort érhet meg. Hitvány Herpón baziliszkusza állítólag közel kilencszáz évig élt.

Bár a baziliszkusz költést a középkor óta törvény tiltja, tény, hogy e tevékenység igen könnyen eltitkolható: elég kivenni a tojást a varagy alól. Mivel azonban a baziliszkusznak csak párszaszájú tud parancsolni, a feketemágusok többsége éppúgy tart a bestiától, mint bárki más.

Egyszarvú

(más néven unikornis)

Az egyszarvú Európa északi erdőségeiben élő, gyönyörű bestia. Kifejlett állapotban homloka közepén szarvat viselő, hófehér lóként írható le, de a csikók eleinte arany-, majd pedig ezüstszínűek. Az egyszarvú alapvetően emberkerülő természetű, s adott esetben boszorkány közeledését szívesebben fogadja, mint varázslóét. Mivel igen gyors mozgású, rendkívül nehéz elfogni.

Az unikornis szarva, vére és szőre komoly varázserővel bír.

Főnix

A főnix fenségesen szép, hattyú nagyságú, karmazsinpiros madár. Hosszú arany farktollai, arany csőre és karma van. Egyiptom, India és Kína hegyormain fészkel. Igen magas kort érhet meg, mivel képes újra és újra regenerálódni: mikor teste elöregszik, lángra lobban, majd saját hamvaiból kismadárként új életre kel. A főnixek szelíd lények, kizárólag gyógyfüveket esznek, ember vagy állat halálát még soha nem okozták. A főnix képes bármikor eltűnni és másutt felbukkanni. Éneke mágikus erővel bír: úgy tartják bátorságot önt a tiszta szívűekbe, és rettegéssel tölti el a gonoszokat. A főnixkönny gyógyító erelyű.

Hippogriff

A hippogriff sasfejű, lótestű nagybestia. Európából származik, de mára az egész világon elterjedt. A hippogriff megközelítéséhez nézzünk az állat szemébe, s békés szándékunkat jelezzük maghajlással. Ha a bestia viszonozza a gesztust, odamehetünk hozzá.

A hippogriff elsősorban a földből kikapart rovarokkal táplálkozik, de szívesen elfogyaszt madarakat és kisebb emlősöket is. Fészkét a földön építi, s egyetlen nagy, törékeny héjú tojást rak, melyből alig 24 óra múlva kikel az utódállat. A kicsi egy hét alatt megtanul, de hosszabb utakra csak hónapok múltán tudja elkísérni anyját.

Kentaur

A kentaur fejét, törzsét és karját tekintve ember, derekától lefelé azonban ló. A lótest színe változó. Mivel a kentaurok emberi értelemmel rendelkeznek és beszélni is tudnak.

A kentaur erdőlakó lény. Őshazája Görögország, de ma már Európa-szerte találnak kentaur-közösségeket.

A kentaurok életérők keveset tudni. Általánosságban elmondhatjuk, hogy varázslókkal és muglikkal szemben egyaránt bizalmatlanok, s tény, hogy nagyjából egyformán ítélik meg a két embercsoportot. 10-50 fős csordákban élnek. Azt tartják róluk, hogy jól értenek a gyógyításhoz, a jövendőmondáshoz, az íjászathoz és az asztronómiához.

Pixi

(más néven tündérmanó)

Tündérmanókkal leggyakrabban az anglia Cornwallban találkozhatunk. Acélkék színűek, max. 20 cm nagyok és szerfölött pajkosak. Nagy örömüket lelik különféle csínyek, heccek elküvetésében. Bár szárnyuk nincs, tudnak repülni; fölénél fogva felkapják az óvatlan embert, és fa vagy épület tetejére helyezik áldozatukat. Magas, vékony, csacsogó hangokat hallatnak, de beszédük csak a többi pixi számára érthető. Elevenszülők.

Magyar Mennydörgő Sárkány

A legveszedelmesebbnek tartott sárkányfaj. Kimondottan óriásgyíkszerű testét fekete pikkelyek borítják. Szeme sárga, szarvai és a farkából kiálló tüskék bronzvörösek. Kivételesen hosszú lángcsóvát tud fújni, akár 15 métereset is. Cementszürke tojásának héja rendkívül kemény. Áttöréséhez a kicsinyek a farkukat használják, amelyen addigra kifejlődnek a tüskék. A magyar mennydörgő sárkány kecskét, juhot és – ha teheti – embert eszik.

Norvég Tarajossárkány

A norvég tarajos meglehetősen hasonlít a mennydörgőhöz, de nem farktüskéi vannak, hanem erőteljes, szurokfekete taréjok sorakoznak a gerince mentén. Fajtársaival szemben különösen ellenséges. Alig van olyan nagy testű szárazföldi emlős, amit ne fogyasztana el, és – sárkánytól szokatlan módon – a vízi állatokat se veti meg. A tarajos tojása fekete, kicsinyei a többi fajhoz képest korán (már 1-3 hónapos korukban) elkezdenek tüzet fújni.

Sellő

(más néven szirén, tritón, szelki, merró)

Sellőket világszerte találhatunk, bár külsejük épp oly változatos, mint az embereké. Akárcsak a kentaurokéról, a sellők életmódjáról, szokásairól is vajmi keveset tudunk. A sellő nyelvet beszélő varázslók szerint magas szervezettségi szintű, az élőhely függvényében változó létszámú csapatokban élnek, s egyes közösségek lakóépületei valódi remekművek. A kentaurokhoz hasonlóan a sellők is visszautasították az értelmes  lény stílusát, s inkább bestiák maradtak.

A legrégebbi feljegyzésekben említett sellők a görög szirének és tritónok. A mugli irodalomban és festészetben oly gyakran ábrázolt gyönyörű hableányok a melegebb vizek lakói.

Troll

A troll 6 méter magas, egy tonnát is meghaladó súlyú, félelmetes bestia. Közismert róla, hogy rettentően erős és nem kevésbé buta, ráadásul kiszámíthatatlan és gyakran agresszív. Őshazája Skandinávia, de ma már Nagy-Britanniában, Írországban és más észak-európai régiókban is előfordul.

A trollok morgásokból álló primitív nyelven kommunikálnak, bár egyes példányokról tudjuk, hogy megértik az emberi beszédet, sőt néhány egyszerűbb szór is ki tudnak mondani. Az értelmesebb egyedek kiképezhetők őrző-védő munkára.

A trollok három típusát ismerjük: a hegyi, az erdei és a folyami trollt. A kopasz, világosszürke bőrű hegyi troll a legnagyobb termetű és egyben a legvadabb változat.

A trollok nyers húst esznek, s nem válogatnak az áldozatokban: a vadállatoktól az emberig bármit zsákmányul ejtenek.

Forrás: Legendás Állatok és Megfigyelésük